A babák majdnem fele házasságon kívül születik

August 1, 2017

Augusztus 1. az anyatejes táplálás világnapja és most kezdődik a szoptatás hete is. A hét legfontosabb üzenete, hogy a gyermekeket hat hónapos korukig kizárólag anyatejjel táplálják, hiszen az anyatej minden létfontosságú tápanyagot tartalmaz, és a szoptatás megalapozza a gyermek kiegyensúlyozott fejlődését is. Ennek ellenére sok országban egyre kevesebb nő szoptatja a gyermekét a mesterséges táplálás térhódítása, illetve az anyatejes tápláláshoz kapcsolódó hagyományok háttérbe szorulása miatt.

 

 

 

Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke az anyatejes táplálás világnapja és a szoptatás hete alkalmából a Parlamentben megrendezett  „Egyszerű vagy bonyolult” című konferencián elmondta, hogy bár az elmúlt több mint 25 évben nem nagyon változott az  egyedülállóként gyereket vállalók aránya, a kisbabák több mint 10%-a eleve egyszülős családba érkezik. A statisztikák szerint 2015-ben a csecsemők közel 48%-a házasságon kívül született, de vannak olyan megyék, ahol ez a szám több mint 50%. Ez jelentős növekedést jelez: 1989-ben az anyák még csupán 12,4 százaléka volt nem házas családi állapotú gyermeke születésekor. A házasságon kívül született babák leggyakrabban élettársi kapcsolatba születnek, amely a tapasztalatok alapján nem olyan stabil, mint a házasság.

 

A konferencián külön kitértek arra is, hogy az egyedülálló anyák száma folyamatosan emelkedik és nekik általában nehezebb körülmények között kell megteremteniük a szoptatáshoz elengedhetetlen nyugodt, kiegyensúlyozott környezetet. Az egyedülálló kismamák számára tehát rendkívül fontos a biztonság és nyugalom megteremtése valamint a megkülönböztetett támogatás.

 

Ugyancsak kiemelten kell kezelni az egyedülálló szülők és ezen belül az egyedülálló kismamák egészségi helyzetét: a nemzetközi vizsgálatok szerint az egyedül nevelő szülők mind fizikai, mind mentális egészsége rosszabb, mint a kétszülős családokban élőké, hiszen folyamatosan két ember helyett kell helytállniuk.

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload