A nagy szökés – avagy milyen könyveket vegyél egy kiskamasznak

July 25, 2017

Van otthon egy bőröndöm, tele gyerekkorom kedvenc könyveivel. Benne figyel a pöttyös sorozat összes kötete, minden csajos regény, amit a kilencvenes évek végén össze tudtam gyűjteni, sőt azt hiszem egyszer belecsempésztem anyám egyik romantikus regényét is, amit aztán hónapokig keresett. Akárhányszor ránézek, mindig eszembe jut, milyen boldogan őrizgettem őket, hogy majd egyszer odaadhassam őket a lányomnak.

 

Na persze.

 

Most itt állok 25 évvel később, egy lánnyal, aki a Harry Potteren kívül másba nem hajlandó belenézni, (és legyünk őszinték, azt is inkább filmen nézi) és egy fiúval, aki a nővérével ellentétben falja a könyveket. Csak nem azokat, amiket én. Nyilván nem hibáztathatom érte, 11 éves kiskamaszként azt hiszem én sem lennék elragadtatva a rózsaszín lányregényektől. Cserébe van otthon minden, ami kardos, katonás, focis, kalandos, állatos, lovagos – és ami leköti egy negyedikes gyerek fantáziáját.

 

Mondhatnám azt is, hogy az elmúlt években igazi gyerekkönyv-szakértő lettem. A szomszéd anyuka kétségbeesetten keres valamit, amit legalább egy órára hajlandó lenne a kezébe venni a kütyümániás fia? Nem probléma. Vagy a történelemórára kellene valamiből felkészülni, ami érthetően magyarázza el a negyedikeseknek, milyen volt az élet az ókori Rómában? Ez sem gond.

 

Persze mint minden családban, nekem és Daninak is megvannak a magunk kedvencei. És még csak nem is feltétlenül azok, amik a csapból is folynak. Jó, azt nem mondom, hogy nem olvastuk el hatszor a Harry Potter összest, de rengeteg olyan más könyvünk van, amit a fiam után a szomszédos gyerekek is rongyosra lapoznak. És hogy ne csak mi ismerjük a titkot, arra gondoltam, hogy ezentúl minden hónapban bemutatok majd egyet a kedvencek közül, ami a reményeim szerint nemcsak nekünk, hanem mindenki másnak is tetszeni fog.

 

Például azt, ami után Dani képes volt leülni a nagyapjával beszélgetni. Ez pedig A nagy szökés.

 

 

 

 

Kicsit félve vettem le nemrég a könyvesbolt polcáról A nagy szökést. Nem azért, mert brit, hiszen egykori angol szakosként csak rajongani tudok a szigetország irodalmáért. David Walliams neve sem volt teljesen ismeretlen, sőt igazából sokat nyomott a latba, hogy nem egy regényét megválasztották már az év gyerekkönyvének Nagy-Britanniában.

 

Amitől inkább féltem, az a témája volt. Nem a II. világháborús repülőgépekre gondolok (melyik 11 éves ne lenne oda egy Spitfire-ért, sokkal inkább a nagyszülőkre és a betegségre. Ebben a könyvben ugyanis mindkettőből kijut, mégis a végére olyan kalandos, humoros, mégis szívfacsaróan szép történet kerekedik ki az egészből, hogy a fiammal azóta is emlegetjük.

 

Az biztos, hogy David Walliams bátor volt a témaválasztásával. Jack, a kisfiú és demenciában szenvedő nagyapja története elsőre talán túl komolynak tűnhet azoknak, akik gyerekkönyvet keresnek, de a múltban élő nagypapa és őt rajongásig szerető unokája már az első pillanatokban belopja magát a szívünkbe. Hát még akkor, amikor a nagyapát egyre rosszabb állapota miatt beadják a hátborzongató Alkonyi Hajlék öregek otthonába, Jack pedig mindent elkövet, hogy kimentse őt a gonosz főnővér és a szörnyeteg ápolók fogságából.

 

Innen indul ugyanis a sztori, amiben aztán felvonul nemcsak a brit kisvárosok minden figurája az indiai boltostól a helyi templom lelkészéig, hanem az igazi angol humor is, amitől néha én és a fiam is könnyesre nevettük magunkat. És ha még ez sem volna elég, ott vannak a repülők és a háborús sztorik, amikről még egy külön szójegyzék is született a könyv végén. Ezek után nem csodálkoztam, hogy az író saját nagyapjáról mintázta a főhőst, akiről még eredeti fényképeket is láthatunk a regény lapjain – amit egyébként Tony Ross illusztrációi tesznek teljessé.

 

Ami miatt én különösen szerettem A nagy szökést, az Jack és a nagypapája kapcsolata. Igen, ez a nagypapa a múltban él, néha felmászik a templomtoronyba, idegesítő, zsémbes és azt sem hiszi el, hogy egy nő is lehet miniszterelnök. De kit érdekel mindez, ha tud vadászrepülőt vezetni, és olyan átéléssel mesél a háborús élményeiről, hogy még a hátsó padsorokban ülő, mindig a telefonját nyomkodó gyerek is lelkes átéléssel hallgatja?

 

David Walliams regénye belőlem is előhozta a régi emlékeket, amikor imádott nagypapám mellett ültem a konyhaasztalnál és hallgattam az ezerszer előadott sztorijait. Lehet, hogy nem volt pilóta, és az élete sem volt ennyire kalandos, de nekem ő volt a mindenem. Dani sajnos őt már nem ismerhette, de a saját nagyapja, az én édesapám remélem még sokáig itt lesz vele. Amikor pedig a könyv elolvasása után egy héttel Dani mellé ült, és megkérte, hogy meséljen neki a gyerekkoráról, már biztos voltam benne, hogy megérte megszerettetni vele az olvasást – még ha nem is azokkal a könyvekkel, amik a bőrönd alján figyelnek.

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload