Nézd meg az Egyszülős Központ kabalapingvinjét az Állatkertben 100 forintért

February 1, 2018

Idén először várja a látogatókat az Állatok Farsangja program február 2-től 4-ig, a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

 

 

 

 

A háromnapos rendezvény ismeretterjesztő és szórakoztató programokat is rejt magában, amit egyetlen állatbarát sem hagyhat ki. A gyerekek készíthetnek álarcokat, bábokat, részt vehetnek karneváli arcfestésen, valamint érdekes állattörténeteket hallgathatnak. Lesz jegesmedve gyógyítás, ahol fény derül arra, hogy vajon megfázhat-e a jegesmedve. Február 2-án jelmezes vonuláson, a rendezvény ideje alatt pedig farsangi állatbemutatókon vehetnek részt az érdeklődők. Február 3-án és 4-én a Bóbita Band szórakoztatja a jelmezbálba érkezőket.

 

Azok a 14 év alatti gyermekek, akik jelmezben, farsangi álarcban érkeznek, 100 Ft-os jegyárral léphetnek be az Állatkertbe.

 

Ráadásul, ha szerencséd van, még az Egyszülős Központ örökbefogadott pingvinjét, Kamillát is láthatod, akivel nemrég rajzpályázatot is indítottunk, melyet a 7 éves Kóczián Nóra nyert meg. Kamilláról plüssfigura is készül, amit a hamarosan nyíló központban láthatnak majd a gyerekek.

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload