Én egyszülő vagyok, neked mi a szuperképességed?

April 18, 2018

Gyakran olvasom az Egyszülős Magazint, így azzal is tisztában vagyok, hogy nem én vagyok az első, aki ennek a lapnak a hasábjain kifakad, mert újra és újra találkozik az őt ért előítéletekkel.

 

 Illusztráció: Joshua Rodriguez/Unsplash

 

Harminckilenc éves vagyok, két gyönyörű gyermek édesanyja, és igen: elvált. Vagyis, nem is tudom, minek nevezzem magam, hiszen a kicsik édesapjával sosem házasodtunk össze, de így is kerek volt az életünk. És tudjátok mit? Most is az, hiába gondol bárki mást.

 

Néhány hete a kisebbik lányom óvodai ünnepségén jártam, húsvét alkalmából tartották. Amikor leültem az első sorba, hirtelen arra lettem figyelmes, hogy két anyuka összesúgott a hátam mögött: „csoda, hogy ideért, úgy tudom, egyedül neveli őket. Délután is mindig ő az, aki utoljára érkezik, hogy hazavigye a lányát”.

 

Nehezen álltam meg, hogy a gyerekek előadása közepén ne forduljak hátra, és ne kérdezzem meg tőlük: vajon mit csinálnának, ha a férjük egyik napról a másikra bejelentené, hogy egy másik nőt választott? Hogy elhagyja a családi otthont, mostantól csak kéthetente viszi el a lányokat, és a pénzem kívül nem kíván máshogy segíteni rajtuk. Összeomlanának? Napokig zokognának a kanapén, utána pedig a sebeiket nyalogatnák és évekig tartana, mire túljutnának a csalódáson és a szívfájdalmon?

 

Van egy rossz hírem: azok, akik még nem mentek át az egyszülővé váláson, könnyen hiszik, hogy az első hónapok másról sem szólnak, csak a maró önfájdalomról. Igen, ha így utólag visszagondolok, legszívesebben én is zokogtam volna egész nap a kanapén. Ennek azonban volt egy, vagyis inkább két akadálya: a gyermekeim.

 

Miattuk nem mutathattam ki, mennyire fáj, miattuk nem maradhattam egész délelőtt az ágyban, miattuk kellett felkelnem akkor is, amikor legszívesebben egész nap lehúzott függönyök mögött szerettem volna feküdni. És igen, az is miattuk van, hogy azóta megtanultam megbirkózni a mindennapokkal, még ha ez nem is egyszerű.

 

A mögöttem ülő anyukáknak pedig a következőt üzenem:

 

Igen, én vagyok az, aki néha késve érkezik délután az óvodába Liliért. És én vagyok az is, aki reggel egyedül kel fel hozzájuk és készíti a reggelijüket. Az is, aki utána egyedül juttatja el őket az iskolába és az óvodába, majd délután el is hozza őket. Munka közben, ha bármikor jön a telefon, hogy baj van velük, én rohanok. Munka után én végzem a bevásárlást, én mosok, én takarítok, én tanulok velük, én játszom velük és én fektetem őket ágyba.
 

És másnap reggel én vagyok az, aki mindezt újra kezdi – még úgy körülbelül tíz évig.

 

Én ugyanis egyszülő vagyok, neked mi a szuperképességed?

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload