Az egyszülősök veszedelme: a pánikkapcsolat. Gréta története.

July 15, 2017

Húszas éveinkben a legszebb éveinket buliztuk végig együtt Grétával. Volt már benne akkor is valami egzotikus, nyers, valami szokatlan, időtlen. Szerintem akár dáma is lehetett volna belőle, bár soha nem volt egyszerű az élete: édesapja rég meghalt, édesanya pár éve, hosszú betegség után. Mindemellett Gréta volt az a barátnőm, aki az anyagi gondok mellett valahogy a pasikban mindig rosszat választott. Olyanokat, akikkel aztán szenvedélyesen az utcán üvöltözött, pofozkodott, és akik mindig lehúzták őt minden értelemben.

 

Az évek jól elsodortak minket egymástól, de tizenöt év szünet után a beszélgetést úgy folytattuk, minta soha nem is hagytuk volna abba. Volt miről beszélni, mindketten egyszülők lettünk.

 Fotó: Unsplash, Brooke Cagle

 

Ő egy katasztrofális házasságon van túl, elmondása szerint egy pszichopatával, aki lelki és a végén még fizikai terrorban is tartotta. Amikor arról kérdeztem, hogy de hát nem láttad rajta az elején, hogy valami nem stimmel vele, ő azt válaszolta, hogy vak volt és pánikba esett miután az anyukája is meghalt, férjhez akart menni, biztonságra vágyott.

 

Szült két gyereket, rendezgette a lakást, idegenként élt a férje mellett hat éven át és tűrte a mindennapi lelki terrort, aminek a végső célja az volt, hogy a pasi sejtszinten is megsemmisítse az önbecsülését. A vége az volt, hogy úgy megrugdosta őt a „párja”, hogy a férfi került kórházba (!) lábtöréssel.

 

Gréta egyedül maradt, fogta a két gyereket másik városba költözött egy félhavi pedagógusfizetéssel a zsebében, és azóta is igyekszik valahogy fenntartani magukat. Bevallotta, hogy ő bizony tudta, hogy nem akar egyedül maradni, tudatosan kezdett társat keresni a virtuális világban, meg is találta, szerelem első látásra – mondja.

 

Ugyan még nem élnek együtt, de két-három éve stabil a kapcsolat, a férfi megbízható, jó munkája, nagy háza van, és gyereke is van (a válás után kéthetente).  Nahát - mondtam, akkor most jól alakulnak végre a dolgok, végre az igazi társadra leltél. Az „igazi társ” aztán megjelent, hogy a közös csajos vacsora után hazaszállítsa őt. Nehezen tudtam leplezni, hogy nem erre számítottam. Az én szexi, egzotikus, szenvedélyes barátnőm azt hiszem pánikkapcsolatba esett egy szinte visszataszító, unalmas, vérszegény, meglehet békés férfivel, aki aligha rugdossa őt. Az új társát látva úgy megráztam volna őt, hogy de hát vak vagy, már megint annyira magad alá választottál, nem akarom elhinni, hogy te vele boldog vagy, te sokkal jobb vagy. Persze nem tettem.

 

Aztán másnapra megbocsátottam neki, és rájöttem, hogy azután, a sok rossz után, amin ő átment, ez a pasi nagyon is álompasi, akivel tényleg nyugodt, normális élete is lehet. Azzal is tisztában vagyok - magam is átéltem-, hogy az egyedüllét, a tartós pár hiánya alattomos torzulásokat okoz az ember lelkében. A nőkben és férfiakban is van valami kitörölhetetlen genetikai program arra, hogy az utódneveléshez (vagy csak úgy) hímet avagy nőstényt keressenek maguk mellé. Amikor az ember harmincas, negyvenes éveiben elválik vagy megözvegyül, érthetően még szeretne legalább egyszer újra boldog és páros lenni. Aki rossz házasságon van túl, az különösen keresi az új esélyt. Sokan mindenáron, brutális kompromisszumokat is bevállalva, önmagukat feladva. Ám az ember nem lehet benne biztos, hogy ha most nem köt kompromisszumot, akkor lesz-e még egyszer lehetősége.

 

Ez a legkeményebb dilemma ez az egyszülősök életében. Egyedül maradni és vállalni, hogy ez így is marad, vagy belemenni egy kapcsolatba olyasvalakivel, akivel talán korábban szóba se állt volna.  Az embereknek úgy általában nincs türelme vagy bátorsága megvárni, hogy merre sodorja az ár, sokan mindenáron evezni akarnak.

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload