Szilvia blogja: Egyszülőségem fordulópontja

February 2, 2019

Néha vagyunk olyan szerencsések, hogy pontosan látjuk a jövőt, fel vagyunk készülve mindarra, ami vár ránk. Aztán történik valami, és minden a feje tetejére áll. Lehetne rossz és nehéz is a változás. Ez a történet azonban nem erről szól.

 

 Illusztráció: Simon Rae/Unsplash

 

Édesanyám Karácsonykor nagy nehezen kibökte, hogy mégsem szeretne GYES-re menni a kislányommal. Kezdetben nagyon rosszul érintett mindez, és mi tagadás, bepánikoltam. Nagyjából egy hétig terveket gyártottam. Sokat. Különbözőeket. Minden lehetséges kimenetet figyelembe vevőket. Racionális ember lévén, a tervek megnyugtatnak. Minél több van belőle, annál nyugodtabb vagyok.

 

Beszélgettem olyan barátnőkkel, akik legkésőbb 2 éves korukban bölcsödébe adták a gyereket, és olyanokkal, akik 3 éves korukig otthon voltak. Persze az ő véleményük, tapasztalatuk semmilyen formában nem mérvadó, hiszen hagyományos családban élnek. Mégis egyre inkább megfogalmazódott bennem, hogyha megoldható lenne, hogy három éves koráig a kislányommal maradjak, hogy döntenék. Egyértelmű volt a válasz.

 

Igen ám, de anyagilag ezt sehogy nem tudom önerőből megoldani. Minden más lenne, ha a lakásvásárlás máshogy alakult volna, de ezen kár rágódni.

 

Eddig valójában nem sejtettem, milyen szerencsés vagyok. Most azonban rá kellett döbbennem, hogy a sors jó előre gondoskodott mindenről.

 

Édesapám ugyanis birtokában van olyan örökségnek, ami ki tudna segíteni. Félreértés ne essék, egyáltalán nem hatalmas összegről beszélünk, arra viszont elég lenne, hogy, ha nagyon szűkösen is, de még 8-9 hónapot itthon maradjak vele, utána pedig az óvodáig édesanyám meg tudja oldani a felügyeletét.

 

Sok mindent mérlegeltem, és végül emellett döntöttem. Sajnos sok mindent úgysem fogok tudok adni a kislányomnak. Igazság szerint én vagyok az egyedüli, amit adhatok neki.

 

Ha pedig lehetőségem van rá, hogy élete szűk első három évében vele legyek, miért ne tenném meg? Szerencsés vagyok, hogy olyan egyszülő vagyok, aki ezt megteheti. Persze mindezt nagyon szigorú költségvetéssel egybekötve, számos lemondással, használt ruhákkal, használt játékokkal.

 

Ezen kívül kislányom keresztapukája felajánlotta, hogy tud segíteni álláshoz juttatni, ha úgy gondolom. Olyan álláshoz, aminek köze nincs a korábbi munkámhoz, karrieremhez, ami közel sem fizet annyit, mint amennyit korábban kerestem. Viszont annyit igen, amiből némi tervezéssel nyugodt körülmények között meg tudunk élni. Nem tudom, hogy bő egy év múlva is érvényben lesz-e a felajánlás, de minden nap imádkozom, hogy így legyen.

 

Valami átfordult bennem. Már nem érdekel, hogy lényegében csak olyan barátnőim vannak, akiknek nagyon jól keres a férjük, és semmin nem kell gondolkodniuk. Vagy olyanok, akik hatalmas összegeket örököltek, és fogalmuk nincs, mi is az életben a valódi boldogság. Hajszolnak valamit, de fogalmuk nincs, hogy mit és miért.

 

Ráébredtem, hogy a korábban nagyon fontosnak tartott munka, karrier, multik szintén semmit nem tudnak nyújtani. A legtöbb ember, akit onnan ismerek, igazából nem érzi jól magát, ki van égve, vagy abban leli boldogságát, hogy mások életét nehezíti meg nap mint nap.

 

Annak, hogy vidékre költöztem, legalább annyi hozadéka lett, hogy rájöttem: annyira máshogy is lehet élni, mint ahogy 18 és 32 éves korom között tettem. Egyszerűen mások vidéken az emberek, más a fontos számukra. Ahogy a szomszéd nyugdíjas bácsi sokszor elmondja: család legyen és egészség. Semmi más nem számít az életben.

 

Döbbenetesen igaza van.

 

Már nem akarok világot váltani. Legalábbis egy darabig. Egyedül az a fontos, hogy a kislányomat nyugodt, kiegyensúlyozott, magabiztos gyerekké neveljem. Ha meg tudom neki adni azt a lelki stabilitást, amire a nagy pszichológusok szerint a legnagyobb szüksége van élete első három évében, mindent meg fogok tenni, hogy így legyen.

 

Megváltoztam. Édesanya lettem. Korábbi önmagam segített abban, hogy mindezt elérhessem és megengedhessem magamnak egyedülállóként is. Mostani önmagam pedig abban segít, hogy megélhessem az anyaságot, és tudásom, képességeim legjavát adhassam annak, aki mindennek értelmet ad.

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload