Kamaszkor - Együtt sírunk, együtt nevetünk?

June 21, 2017

Megfigyelésünk alanya 15 éves, neme: férfi, vagyis inkább kamasz fiú. Egyszülős család révén a ráeső szülők száma: egy, neme: nő, vagyis egyedülálló anya. Egy az egy ellen, apa nélkül, nemes küzdelem.

Talán most sokan a panaszáradatot várják, szegény meggyötört egyedülálló kamasz fiús anyától, de a valóság az, hogy ez a gyerek jó, na nem mindig, de úgy összességében nagyon is jó. Szinte gyanús. Jó a kapcsolatunk, elmond mindent, szeret itthon lenni, nem csavarog, takarít, segít, még nem szexel és nem iszik, ami úgy látom egyáltalán nem természetes manapság. Emellett vagány és semmi esetre sem stréber, de hogy sok gond lenne vele, azt nem állíthatom. A gyerekpszichológusnak igaza volt…

Amikor egyszülő lettem, és a gyerek apa nélkül maradt, az első utam a gyerekpszichológushoz vezetett: elvigyem a temetésre a bölcsis gyereket vagy ne vigyem? Normális lesz a gyerekem apa nélkül vagy nem? A gyerekpszichológus akkor mondott nekem valamit, ami nagyon megmaradt bennem. Azt mondta, hogy ha választani kellene, hogy egy elvált apa vagy egy halott apa, akkor azt mondaná, hogy sokkal jobb egy halott apa. Az elvált szülők gyerekei mindig sérülnek, függetlenül attól, hogy a szülők hogyan rendezik a dolgokat, akár jóban is lehetnek. A gyerek sérül és csak idő kérdése, hogy ez hogyan fog megmutatkozni az életében a személyiségében. Míg azok a gyerekek – mondta a pszichológus -, akinek meghalt az apja, ha a családban ápolják az emlékét és nem söprik szőnyeg alá a fájdalmat, az emléket, akkor gyakran idealizálják az apjukat, és megpróbálnának felnőni hozzá. Felelősségteljesebbek, céltudatosabbak.

 

(Fotó: Rahul Anil)

 

Nos, nem tudom, hogy kinél hogy van ez, de az én kamaszomon azt látom, hogy ez bizony nagyon igaz. Természetesen szoktunk veszekedni, szokott velem csúnyán beszélni és hasonló a korral járó tüneteteket produkálja, de összességében egy jó gyerek. Szinte néha túl jó. Szeret segíteni, sokszor mondja, hogy ő szeretne dolgozni, pénzt keresni, apa lenni, népszerűsége és jóképűsége ellenére mérsékelten merül bele nőügyekbe. Érdekli az ország, a világ dolgai. Aggódik értem, az egészségemért, szó se lehet arról, hogy én beteg vagyok, vagy meghalok. Rám szól, ha gyorsan hajtok. A napokban éppen késtem otthonról és nem ért el, kétségbeesve hívta a nagyanyját, hogy anya eltűnt.

 

Analízis nélkül is tisztában vagyok vele, hogy ahogy nő, úgy átveszi a férfi szerepét a házban, a mi kis családunkban. Olykor, úgy kell őt nekem lazítani, hogy ne izgassa már magát dolgokon, ő még gyerek. Máskor pedig csak egy édes kamasz, aki az ölemben sírja ki magát a hülye tanárok és az őt ért igazságtalanságok miatt, aki aggódik azon, hogyan lesz felnőtt, miből fog élni, mihez fog érteni, hogy fogja magát eltartani. Őszinte és nyílt velem, tudok minden érzéséről, rezdüléséről, és abban biztos vagyok, hogy ez annak köszönhető, hogy én se hazudtam neki az elmúlt években. Nem csináltam úgy, hogy minden rendben van, amikor nem volt. Nem fojtottam magamba a fájdalmat, amikor rám tört. Nem tettem úgy, hogy úgy is kerek a világ, hogy az apukája már nincs velünk, mert nem kerek. Együtt sírtunk és együtt nevettünk az elmúlt években. Ő az egyetlen, aki látta olykor a mélypontjaimat, a rossz kedvemet, a fájdalmamat. Senki más.  Nem védtem meg őt a fájdalomtól, a veszteségérzettől azzal, hogy úgy teszek, mintha soha nem is lett volna apja. Nagyon is akartam, hogy tudja volt apja, nem is akármilyen, nagyszerű apja volt, aki mai napig pótolhatatlan nekem. Azt akartam legyen veszteségtudata, hogy tudja, én sem így terveztem.

 

Most, hogy már 16 éves, azt hiszem, ki lehet jelenteni, hogy csak az őszinteség receptje óv meg mindkettőnket a kamaszkortól. Tudja, hogy én is kiterítem a lapjaimat, és ő is kiteríti nekem. Őszintén szólva, közelebb állunk egymáshoz, mint amikor kicsi volt. Ha tanácsként a friss egyszülősöknek mondhatnék valamit, az az lenne, hogy ne akarjátok a gyereket megóvni, kizárni az érzéseitekből, a dühből, a fájdalomból, a veszteségből, a félelemből, amit a válás vagy a halál okoz.

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload