Gondolnád, hogy ebben az országban él a legtöbb egyszülő?

September 4, 2017

 

Hatalmas sík vidékek, vízesések, sziklaszirtek, elképesztő természet, eső és hideg – a legtöbb embernek ez jut eszébe, ha Izlandra gondol. Pedig a szigetországnak sok más különlegessége van még – például a teljes lakossághoz viszonyítva itt él a világon a legtöbb házasságon kívül született gyerek.

 

 Az izlandiak kétharmada a fővárosban, Reykjavikban él. Fotó: Tim Wright/Unsplash

 

Izlandon mindössze 330 ezer ember él, kétharmaduk a fővárosban, Reykjavikban. És ebben a kis országban a 2014-es adatok szerint a kisbabák több mint 70 százaléka házasságon kívül született. Bár a világon mindenhol egyre kevesebben kötik össze az életüket a gyerek miatt, ez az arány első hallásra mindenképpen extrémnek tűnik – az Egyesült Államokban például a gyerekek 40 százaléka születik élettársi kapcsolatban. Közülük persze nem mindenki él egyszülős családban, de a szigeten az egyedülálló szülők aránya is kiemelkedően magas.

 

Ami különleges Izlanddal kapcsolatban, az a társadalom hozzáállása az egyedülálló anyákhoz. A szigetországot viccesen a feminizmus hazájának is szokták nevezni, itt ugyanis szinte semmilyen előítélet nincs az egyszülőkkel kapcsolatban. Senki nem erőlteti a házasságot, és ha egy párkapcsolat nem működik, akkor senki nem mondogatja, hogy a gyerekek miatt együtt kell maradni. Ennek persze árnyoldalai is vannak, de az izlandiak azt állítják, hogy a gyerekek sokkal boldogabbak így, mint egy rossz párkapcsolatban.

 

 A vad természet miatt a gyerekeket is korábban önállóságra nevelik: Fotó: Kalle K/Unsplash

 

A jelenséget sok tanulmányban próbálták már megfejteni, és ugyan a teljes képet valószínűleg csak az izlandiak tudják, a kutatók általában ezeket az okokat sorolják fel arra, miért is hívják Izlandot az egyedülálló szülők országának.

  • Izlandon hagyományosan tisztelik a nőket és fontos az esélyegyenlőség. Nem véletlen, hogy 1980-ban itt választották meg az első női államfőt Európában, a politikai életben pedig a mai napig jelentős a nők aránya.

  • Erős a jóléti állam. A szülők 9 hónap fizetett szabadságot kapnak, ha gyermekük születik, jó a társadalombiztosítási ellátás és az óvodák is megfizethetők.

  • Izlandon nagyon kevesen laknak és ők is egy helyen. Ezért a nagyszülők és a barátok is elérhető távolságra vannak, sőt az extrém természet miatt a családok hagyományosan összetartanak és segítik egymást.

  • A gyerekeket egészen kiskoruktól önállóságra nevelik, nyolcévesen már egyedül mennek a játszótérre és felnőttek nélkül jönnek haza az iskolából.

  • A nők rá is vannak kényszerítve az önállóságra, mert a férfiak – még ha össze is vannak házasodva – nagyon gyakran távol dolgoznak a családtól, akár hónapokon át. Hihetetlen, de Izlandon a házaspároknak arra is van lehetőségük, hogy két lakhelyet jelentsenek be a hatóságoknak, mint házaspár.

  • Végezetül: a társadalom pozitívan viszonyul az egyedülálló anyákhoz: egy felmérésben 81 százaléka mondta azt a megkérdezetteknek, hogy semmi kivetnivaló nincs abban, ha egy nő egyedül akar gyereket vállalni.

Ha tehát a sorsunk úgy alakult, hogy egyedül neveljük a gyermekünket, jó, ha tudjuk: ha igazán megbecsült tagjai akarunk lenni a társadalomnak, elég csak Izlandra költöznünk.

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload