Az egyszülőknek meg kell tanulniuk a kérést és az elfogadást

June 24, 2017

Győri Ildikó pszichológus szerint az új élethelyzetben fontos segítséget kérni, akár barátoktól, akár egy szakembertől.


Bármi is legyen az oka annak, hogy valaki egyedül marad gyermekével, beletelik majd egy időbe, amíg megszokja az új élethelyzetet. Győri Ildikó pszichológus, a Human menu szakértője szerint a legfontosabb, hogy ne mártírként éljük meg ezt az időszakot, hanem keressük a megoldásokat, hogy magunknak és gyermekünknek is harmonikus élethelyzetet teremtsünk.

Ma Magyarországon körülbelül 350 ezer családból hiányzik az egyik szülő. Pszichológusként hogyan látja, milyen lelki problémákkal néz szembe a szülő, aki egyedül marad a gyermekével?

 

Minden eset más, attól függően, milyen okból marad egyedül a szülő. A leggyakoribb ok a válás – itt a nehézség, hogy amellett, hogy neki a saját sérüléseit is be kell valahogyan gyógyítania, igyekszik az ember a gyereket/ gyerekeket továbbra is a lehető legkörültekintőbben nevelni, ami rengeteg plusz erőfeszítést igényel. Ha valakinek meghal a párja, az talán még nehezebb történet, hiszen így tényleg teljesen egyedül marad. A gyász idején extra erőfeszítésekbe kerül gyakran az is, hogy a megélhetéshez szükséges anyagiakat előteremtse, miközben gyászol ő maga és a gyerek is. Nem sokat gondolunk rájuk, de egyre gyakoribbak az úgynevezett „funkcionális egyszülők”, akiknél a család egyik tagja, sokszor az édesapa külföldre költözik, és az édesanya valójában, a hétköznapokban az egyszülők életét éli. Miközben legalább telefonon tud a párjával kapcsolatot tartani, a napi teendőkben ugyanúgy magára marad, mint az elvált szülőként gyermekét egyedül nevelő anyuka.

 

(Győri Ildikó)

 

Ha valaki úgy érzi, hogy nem tud megbirkózni a helyzettel, érdemes segítséget kérnie?

 

Kevesen kérnek segítséget, általában a többség magába fordul, és minden erejét összeszorítva küzd. Én mindenkinek javaslom a segítség kérését. Sőt, nem csak szakembertől, hanem barátoktól, rokonoktól. Meg kell tanulni a kérést és az elfogadást. Egyszerűen ez egy ilyen élethelyzet. A gyereknek is az a fontos, hogy sokáig legyen édesanyja / édesapja, és nem az, hogy mártírként összeessen két átküzdött év után, és 2 hónapig, mondjuk kórházi ápolás miatt legyen távol.

 

A társadalomban még ma is gyakran megbélyegzik azokat, akik válás után egyedül nevelik a gyermeküket. Várható bármikor pozitív változás az emberek hozzáállásában?

 

Annak, aki kritizál, könnyű, gyors „nyereménye lesz” – pár percig, gondolatban ő lesz a szebb és jobb, esetleg szerencsésebb. De mint minden csoda, szerintem ez is csak három napig tart. A régi barátok közül keresni kell azoknak a társaságát, akik továbbra is kedvesek velünk, és igen, lesznek olyanok is, akiket elveszítünk. Helyettük azonban az évek alatt jönnek majd új ismeretségek, akik támogatnak és elfogadnak minket, úgy, ahogy vagyunk.

 

A statisztikák szerint míg régebben inkább a férfiak kezdeményezték a válást, ma már több a nő, aki úgy dönt, hogy akár gyermekkel is, de kilép a házasságból. Ennek mi lehet a háttere?

 

A nők régen hagyományosan a háztartásból és a család összetartásából, a gyermekek neveléséből és az idősek gondozásából vették ki a részüket. A férfiak a házat építették, a szerszámokat készítették, és a földet művelték, vagy dolgozni jártak. Ma a nők többsége dolgozik, és a fenti területeket is teljes felelősséggel ellátja. Ennyi helyen kiválóan helytállni csak úgy lehet, hogy a végletekig kimeríti magát az ember, a saját ideje szinte teljesen eltűnik. Ha a párja támasz és partner a háztartási feladatok egy részének átvállalásában, a házasság működhet. Ha viszont nem támogatják a rengeteg feladat megoldása során, akkor igen, dönthet úgy egy nő, hogy kilép ebből a keretből, és a terhek egy részét leteszi.

 

Az nyilvánvaló, hogy a gyerekekre hatással van, ha egyedül nevelik őket, bármi is legyen ennek az oka. Hogyan lehet úgy kezelni a helyzetet, hogy a lehető legkevesebb hátrány érje őket?

 

Hiszek benne, hogy lehet úgy nevelni, hogy kevés hátrány érje a gyereket, ehhez azonban mindkét fél részéről óriási toleranciára van szükség. Azt szoktam mondani, hogy a kérdés csak az, hogy a játékot mire játsszuk? Arra, hogy nekünk legyen igazunk, és a volt partnerünkre tartozó sérelmeinket vágjuk a gyerek fejéhez minden rossz napunkon, vagy arra, hogy a gyereknek legyen jó, és sérelmeinket, egónkat félretéve toleránsan viselkedünk, még akkor is, ha tényleg megbántott minket az egykori párunk, és ő maga nem érdemelné meg. Kétségkívül nehéz feladat.

 

Mostanában elterjedt, hogy az édesapa nem láthatásra viszi el a gyermeket a hétvégén, hanem egy hétig az egyik szülőnél laknak, a másik héten a másiknál. Sőt, ismerek olyat is, ahol a gyerekek egy helyen laknak, és a szülők váltják egymást hetente. Mi a legideálisabb megoldás a gyerek szempontjából?

 

Hadd válaszoljak egy hasonlattal: képzelje el, hogy van egy nyaralója a Velencei-tó partján, és egy háza Budapesten. Egy virágkiállításon talál két példányt egy tujából, amelyet már évek óta keres. Az egyiket beülteti a házának kertjébe, a másikat hurcolja magával a nyaralóba hétvégente, kéthetente, vagy éppen akkor, amikor arra jár. Mit gondol, melyik gyökerezik meg jobban, melyik nő nagyobbra, melyik hoz hamarabb termést?

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload