A pszichológus tanácsai: hogyan kezeld a veszteséget

November 10, 2017

Esti beszélgetések – ez a neve az Egyszülős Alapítvány új online programjának, amivel mostantól minden második csütörtökön találkozhattok. Az interaktív beszélgetések lényege, hogy ki sem kell lépned a lakásból: Győri Ildikó pszichológus, lapunk szakértője az internet segítségével házhoz jön és tanácsokat is ad minden olyan témában, ami az egyszülősöket érintheti.

 

Az első alkalommal az egyszülőség nehézségeiről beszélt, majd a másodikon arra a kérdésre kereste a választ: lehet-e egészséges gyereket nevelni elvált szülőként. Harmadszorra abban segített: hogyan osszuk fel a nemi szerepeket, most pedig a veszteség feldolgozása volt a téma.

 

 Illusztráció: Jonatan Becerra/Unsplash

 

Válás, vagy haláleset után szülőként talán nem is az a legnehezebb, hogyan viseljük mi a veszteséget, hanem az, miként segítsük át gyermekeinket a nehéz időszakon. Hiszen a változás őket érinti a legjobban: a gyerekek szempontjából ráadásul az, hogy valaki fizikailag meghal, vagy csak kilép az életükből, teljesen mindegy, hiszen csak a hiányt érzékelik.

 

Képzeljük el úgy a világukat, mint egy négylábú asztalt: az egyik láb az otthon, a másik a két szülő, a negyedik pedig a közösség, ahova jár. Bármelyik lábát is törjük ki, az asztal felborul. A gyerekkor pont ugyanilyen: ha valamelyik hiányzik, ő is kibillen az egyensúlyból. Éppen ezért még hasznos is lehet, ha ezt a hasonlatot megmutatjuk neki, és elmagyarázzuk, hogy az asztalt meg lehet javítani, és akár együtt is készíthetünk új lábat.

 

Arra viszont nagyon vigyázzunk, hogy ha az egyik láb kitört, akkor ne húzzunk ki alóla egy másikat is. Válás után például ezért nem javasolt rögtön költözni, vagy új iskolába vinni, mert akkor már két stabilizáló „lábat” veszít el a gyerek egyszerre, és az még jobban megviseli.

Sajnos – ahogy korábban beszéltünk már róla – a válás vagy akár a halál az utóbbi évtizedekben még nagyobb trauma, mert egyre magányosabbak az emberek. Régen segített a kapcsolati háló, a nagyszülők, a nagycsalád, rokonok, vagy a közösség, ahol éltek – ma erre a legritkább esetben van lehetőség. Nem csoda, hogy a gyerekeknek nehezebb megőrizniük a biztonságérzetüket, akár minden éjjel sírhatnak, mert egyedül vannak és hiányzik nekik a másik szülő.

 

Ezekre a jelekre mindig figyeljünk, és fontos, hogy megbeszéljük a gyerekkel az érzéseit. A kisgyerek szempontjából az, hogy apa elment, azaz egy időre „eltávozott” – éppen olyan, mintha kicsit „meghalt” volna. Nem tudják felfogni, miért nincs velük hirtelen, egyik napról a másikra, ezért is nagyon fontos, hogy minden apró jelet vegyünk észre a viselkedésében, mert nem tudni, ki hogyan reagál.

 

Apróságnak tűnik, de ilyen helyzetben ne hallgassunk híreket a gyerek mellett és ne nézzünk híradót. Ne halljon halálesetről, balesetekről, mert még nem tud különbséget tenni a saját élete és az ott hallottak között, ez pedig megviselheti.

 

Ha már az elengedésről beszélünk: a volt párunkkal azt is feltétlenül meg kell beszélnünk, hova engedheti el a gyereket, amíg nála, vele van, mik a minimum feltételek, amihez ragaszkodunk – például tudnunk kell, hova megy a gyerek, akár még ha csak a nagymamáról van is szó. Így előre fel tudjuk rá készíteni a kicsit, tudni fogja, mire számíthat, ezzel a komfortzónáját növeljük.

 

A válásnál az is nagyon fontos, hogy különválasszuk a saját érzéseinket a gyerekétől. Ha hiányzik neki az apja, próbáljunk neki segíteni, és ne arra gondoljunk, minket mennyire megbántott az egykori párunk. Segítség lehet, ha az apa vesz egy plüssállatot, ami a gyereknél lehet esténként és rá emlékezteti, vagy – bár nehéz lehet elfogadni - tegyen ki nyugodtan apáról egy közös fényképet. Mi majd legfeljebb nem nézünk oda, de ilyenkor a mi érzéseinket kicsit félre kell tenni és a kicsinek kell elviselhetővé tenni az elválást.

 

Ha a gyerek sír, az természetesen nekünk is rosszul esik, hiszen olyan ember után sír, aki adott esetben elhagyott bennünket és az új barátnőjével Párizsban nyaral éppen. Ez azonban nem ellenünk szól, a gyerek a maga módján próbál megküzdeni a helyzettel. Ilyenkor simogassuk meg, vagy mondjuk azt neki: tudjuk, hogy nehéz, de mi itt vagyunk és biztonságban van, vannak mellettünk. Azt se szégyelljük, ha sírunk a gyerek előtt, legfeljebb ő is látni fogja, hogy nekünk is nehéz a helyzet.

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload