Ismerkedés, de hol és kivel? Era írása a társkeresésről

December 14, 2018

Miután megjelent a fényképem az egyik társkeresőn, és igen, volt egy-két randevúm is, komolyan elgondolkoztam, hogy valóban ez az a platform az, ahol megtalálom azt a társat, akit keresek? Sokan rávágják erre határozottan, hogy biztosan nem. De akkor hol?

 

 Illusztráció: Shttefan/Unsplash

 

A társkereső oldalon is vezettem naplót, ezért sokan nem azért kerestek meg, mert ismerkedni szerettek volna velem, hanem azért, hogy elmondják a véleményüket. Sok velem egykorú férfi naplóját is elolvastam, ami nagyon sok kudarctól megóvott. Nagyon jó volt arra, hogy megismerjem a mai átlag ötvenes férfiak gondolkodásmódját, vagy legalább egy kis ízelítőt kaptam belőle, és már ez megérte, hogy feliratkoztam.

 

Nagyon sokan csak a naplójukban fejtették ki, mert nyilvánosan nem merték megbántani az édesanyákat, hogy nem szeretnének megismerkedni olyan hölgyekkel, akiknek gyermekeik vannak.  Ezt első körben tiszteletben tartom, tisztelem az őszinteségét, másodsorban egy kicsit szomorú lettem. Miért? Mert ennél az elvárásnál vált számomra teljesen világossá, hogy a társkeresés tele van félelmekkel, előítéletekkel, nem utolsó sorban feltételezésekkel.

 

Mi jut eszébe ma, 2018-ban egy 50-es férfinak egy egyedülálló édesanyáról? A gyerekek száma ezt a félelmet még csak növeli: támaszra szorul – mind anyagi, mind lelki; soha nem ér rá, állandóan alkalmazkodnom kell hozzá; befogadnak a gyerekek? Ha nincs önálló lakása, még bonyolultabb, mert még akkor egyéb kérdések is felmerülnek.  Ezek a kérdések olyan szinten szerepelnek a félelmeik között, hogy a taktika a következő: telefonálnak, alaposan kifaggatnak, szó szerint, utána eldöntik, hogy szánnak-e időt arra, hogy találkozzanak veled. Személy szerint, ha adtam választ, úgy kaptam nemet, ha nem adtam választ, úgy kaptam nemet. A végén eldöntöttem, hogy telefonon nem mondok semmit, és kicsit hibernáltam is magam.

 

Felmerült bennem, hogy kicsit módosítom az adataimat. Számos hölgy és férfi megteszi ezt, gondoltam, miért ne? A gyerekeim száma csökkenne a koromhoz hasonlóan, viszont a gyerekeim már önállóak lennének. Komolyan eljátszottam a gondolattal, de csak egy rövid ideig. Mert miért keressek társat egy kitalált élethelyzetbe, miért kezdjük a kapcsolatot hazugsággal? Elvetettem ezt a variációt.

 

Nagyon sok férfi tele van félelmekkel. Egy dolog nem jut eszükbe, és ezt egy kicsit szomorúnak tartom.  Az a nő, aki egy, kettő, vagy akár három gyermeket nevel egyedül, milyen ügyes, gyakorlatias. Színházba, moziba, nyaralni menni bárkivel lehet.  Sajnos bele sem gondolnak, milyen kitüntetésnek kellene tekinteni azt, ha egy Nő, egy Édesanya a Férfit be szeretné mutatni a gyerekeinek. Mert ez a bizalom legnyilvánvalóbb jele. 

Hosszú Katinka mondta: „Két eredménye lehet valaminek, vagy sikerül, vagy tanulunk belőle. Más nincs.” Az internetes társkeresésem eredménye az utóbbi. Rájöttem, a koromban és a társadalmi helyzetemben nem érdemes rágörcsölni a társkeresésre, mert a végén megalkuszunk. Azt pedig nem szeretnék.  Jelentem, nem bújtam vissza a csigaházamba, csak a társkeresés nem projektszintű.  

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload