Kapcsolattartás - meddig az én dolgom? 2. rész

September 9, 2018

Előző cikkünkben a kapcsolattartási problémákat kezdtük boncolgatni. Mivel alig van olyan egyedülálló szülő, aki még nem szembesült hasonló gondokkal, most nekik próbálunk segíteni néhány tapasztalat megosztásával.

 

 

 

Nemrégiben bírósági tárgyaláson láttam egy kislányról egy videófelvételt, a különélő édesapja vette föl több alkalommal, amikor a kislány csak a házuk kapujáig volt hajlandó kimenni, de mikor meglátta az apát, zokogott, sikította, hogy "menjél el", "be akarok menni".

 

Másik ügyfelem kisfia nyaralásra készült a különélő apával, aki el is vitte, majd az autóban közölte vele, hogy nem lesz nyaralás, hanem az erre szánt egy hetet otthon tölti vele és új családjával - a kisfiú fél óra elteltével súlyos hasfájós tüneteket produkált és vissza kellett őt vinni az anyukájához.

 

A harmadik ügyfelem - anyuka - telefonon mesélte el (a beszélgetést többször meg kellett szakítanunk, mert annyira zokogott), hogy a különélő, elvált apa csak akkor hajlandó kapcsolatot tartani kisfiukkal, ha ő lefekszik vele. Mivel erre ritkán hajlandó és akkor is csak a gyermek érdekében, a kisfia egyre ritkábban akar elmenni az apjával.

 

Szóval felmerül a kérdés - meddig az én felelősségem, hogy gyermekemnek normális kapcsolata legyen a különélő szülővel? Azaz mit tehetek, ha a gyermekem nem akar elmenni a másik szülővel? Ez a kapcsolattartási ügyek másik típusa és nyilván éppen olyan szerteágazó a probléma, mint az első esetben. Sajnos nem fogjuk feltalálni cikkünkkel a spanyolviaszt, de ha néhány, alábbi kérdésre válaszoltok, talán közelebb kerülhettek a lehetséges megoldáshoz.

 

1. Miért nem akar menni?

 

Érdemes tisztázni, hogy miért nem akar elmenni a másik szülővel a gyerek? A válaszok is - nagyvonalúan - két csoportra oszthatóak, bár ezek határa nyilván könnyen elmosódhat. Miatta vagy miattam?

 

Miatta: tipikusan azok az esetek tartoznak ide, amikor a különélő szülő gyakorlatilag semmilyen kapcsolatot nem tartott a gyermekével, vagy alig, aztán váláskor ő akar lenni a szuper szülő, aki imádja a gyerekét. Nem fog menni, és akkor sem, ha bántalmazott az együttélésetek alatt és most a gyermeket használja eszközül azért, hogy tovább bánthasson.

 

Jó, ha tudod, hogy minden ilyen erőszak (a szóbeli is), jogi úton érvényesíthető - élj a jogi eszközeiddel!

 

Miattad: másik helyzet, ha azért nem akar menni a gyermeked, mert te nem akarod, hogy menjen. A konkrét alázások ("apád egy szemét") és a rejtett, csak testbeszéddel kimutatott elzárkózások mind-mind hatnak a gyermekedre! Kérj segítséget a veszteség feldolgozásához, ne engedd, hogy ez az egész válás-különélés-bosszú-szomorúság dolog a gyermekeden csapódjon le. Nyilván még nehezebb a helyzeted, ha olyan különélő szülőről van szó, aki téged is bántalmazott - annál inkább kérj lelki segítséget és ne hagyd, hogy ez a gyermekedet befolyásolja!

 

Persze félre ne értsd, nem azt mondjuk, hogy nem beszélhetsz a gyermekeddel a félelmeidről és sérelmeidről, de tedd úgy, hogy ő ne sérüljön! Inkább csak hívd fel a figyelmét, ahelyett, hogy támasznak, vagy lelki szemetesládának használnád!

 

2. Mit tegyek, hogy ne kelljen elmennie?

 

Erre elég rövid jogi válaszom van: semmit. A különélő szülőnek joga a kapcsolattartás, ahogy a gyermeknek is, sőt, érdekében is áll, fontos neki. Nem tudsz, és kérlek, de tényleg, ne is akarj tenni semmit ennek megakadályozására! Különösen, ne tegyél kamu feljelentéseket, ne faggasd túl a gyereked, ne kövesd a Facebookon az exed - egyáltalán ne tegyél semmi olyasmit, ami büntetőjogi következményekkel jár! Ha nem tudod túltenni magad a kapcsolat végén - ez nyilván sokszor nehéz - kérd szakember segítségét!

 

3. A volt párom szerint azért nem akar menni vele, mert ellene nevelem

 

A külföldi jog és bírói gyakorlat már ismeri a "szülői elidegenítés" fogalmát, de hazánk sem szégyenkezhet e tekintetben, sőt, már az 1970-es években kihirdetett Legfelsőbb Bírósági Határozat is nevelésre kevésbé alkalmasnak ítélte meg azt a szülőt, aki gyermekét a másik szülő ellen neveli.

 

Ennél a kérdésnél gondolkodj el: tényleg ellene neveled? Szóban, vagy csak tettekkel, melyről nem is gondolnád? Amennyiben így van, kérj segítséget a válás, gyász feldolgozásához! Ennél a pontnál muszáj megosztanom, hogy ez a különélő szülők meghiúsult kapcsolattartásra vonatkozó leggyakoribb érvet - nem megyek a gyerekért, vagy nem jön el velem a gyerek, mert a másik szülő ellenem nevelte. Az igazság pedig az, hogy kihagyott 1-5, vagy több évet a gyermeke életéből és mégis azt várja, hogy a kicsi gyerek majd szívesen kézen fogja és elmegy vele bárhová, de nem fog.

 

Szóval meddig az én felelősségem?

 

Csak addig, ameddig magamért felelek. Felelek azért, hogy feldolgozzam a gyászt (és ne vigyem át a gyermekemre). Felelek azért, hogy feldolgozzam a bántalmazást (nyilván ez a legnehezebb, és itt a jogi felelősség is másképp alakul). Felelek azért, hogy a bíróság által megszabott kapcsolattartási időben a gyermekem megfelelően legyen felöltözve (ha több napos a kapcsolattartás, akkor megfelelő pakkot adok mellé) és felelek azért, hogy tudja, hová megy, kivel, mikor jön vissza és hogyan érhet el.

 

Azért, hogy el is akarjon menni? Azért nem felelek.

Azért, hogy jó szívvel menjen el a különélő szülővel? Azért sem.

Azért, ha nem akar elmenni? Ha a fentieket betartottam, akkor azért sem.

Azért, hogy szeresse a különélő szülőt? Na ezért meg pláne nem.

 

A kapcsolattartás a gyermeknek joga. A különélő szülőnek pedig nemcsak joga, hanem kötelessége is. Ha nem teljesíti ezt a kötelességét, a gyámhatóság megbírságolja. Ha sorozatosan nem teljesíti, akkor pedig ne csodálkozzon, ha az a gyermek, akinek sorozatosan csalódást okozott, lemond róla, nem akar elmenni vele, egyáltalán nem szeretne vele lenni - ezért ő felel és nem te.

 

Mint előző posztunkban írtuk, a gyermeknevelés két ember dolga. Arról nem tehetünk és azért semmilyen szinten nem felelünk, ha a másik szülő csak félig-meddig van jelen a gyermekünk életében és a gyermek ezért nem annyira vonzódik hozzá.

 

Ne aggódjunk ezen, inkább aggódjunk azon, hogy milyen mintát szeretnénk továbbadni gyermekeinknek!

 

Dr. Makó Klaudia ügyvéd

Facebook: #webügyvéd

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload