Anya vagyok. Mindig erre vágytam. De akkor miért ilyen nagyon nehéz?

July 25, 2018

Lehet egy nő egyszerre tökéletes anya és sikeres dolgozó nő? Az amerikai Wendy Wisner nemrég a Scary Mommy nevű oldalon megjelent cikkében  mondta el tapasztalatait. Ebből szemezgettünk.

 Illusztráció: Thought Catalog/Unsplash

 

 

Amikor kislány voltam, két dologban biztos voltam a felnőtt életemről: fantasztikus anyuka leszek, aki sütit süt a gyerekeinek, mindig ott lesz, ha szükség lesz rá, majd kipihenten várja őket haza, hogy együtt mehessenek a játszótérre. Emellett persze csodálatos munkám is lesz, független és sikeres nő leszek, aki senkinek nem szorul a segítségére.

 

Gyerekkoromban egyébként az idő nagy részében magamról gondoskodtam, mert az engem egyedül nevelő anyukám éjjel-nappal dolgozott, hogy meg tudjunk élni. Tudtam, menyi mindent feláldozott értem, de nem haragudtam rá emiatt, bár titokban vágytam rá, hogy több időt tölthessek vele.

 

Ezért elhatároztam, hogy én majd más leszek.

 

Gondolom azóta már rájöttetek, hogy nem minden alakult a terv szerint. Pedig nekem szerencsém van, hiszen nem egyszülőként kell megküzdenem a mindennapi gondokkal. Mégis, amikor az első gyerekem megszületett, be kellett látnom, hogy hiába dolgozom angoltanárként egy jó nevű főiskolán, a bölcsődei és az óvodai ellátás olyan drága a környékünkön, hogy nem engedhetjük meg magunknak. Tehát otthon maradtam, és bár anyagilag néha nehezen jöttünk ki a férjem fizetéséből, megengedhettük magunknak, hogy „otthonülő anyuka” legyek.

 

Utazzunk előre tíz évet az időben. Két fiam van, mindketten iskolába járnak, és nekem is teljes munkaidős állásom van, amit szerencsére otthonról végezhetek. Az anyai kötelezettségeim azonban ugyanazok maradtak: megcsinálom a házimunkát, megfőzöm a vacsorát, és vigyázok a gyerekeimre is. Az egész életem a gyerekeim körül forog, mint a legtöbb anyának.

 

A férjem próbálja ugyan kivenni a részét, de a munkája miatt szinte soha nincs otthon, és nem is olyan rugalmas az időbeosztása, mint az enyém. Szerencsére felmondott, ezért a jövőben talán több ideje lesz, de ez majd akkor derül ki, ha beilleszkedett az új munkahelyén.

 

Addig nekem marad a hagyományos dolgozó anyaszerep: hétköznap felkelek, készítek nekik reggelit, veszekszem velük az étel és a ruhák miatt, majd kitessékelem őket az ajtón. Abban a pillanatban, ahogy elmentek, leülök a gép elé dolgozni, és egészen addig nem állok fel, amíg haza nem jöttek. Elvileg addig nem nézek rá a munkámra, amíg a férjem haza nem ér, de ez természetesen kivitelezhetetlen. Ha a párom hazaért, visszaülök a gép elé, hogy befejezzem, amit addig nem sikerült. És persze ott van még a játszótér, a különórák, az orvos, az iskolai ünnepségek, és a betegségek – ezek is mind rám szakadnak.

 

Tulajdonképpen ez az, amit mindig szerettem volna. Anya akartam lenni és sikeres, dolgozó nő. De mondjuk ki: ez borzasztóan nehéz és rettenetesen stresszes. Ki tudná ezt az egészet jól csinálni úgy, hogy nem megy benne tönkre? És persze lelkiismeret-furdalásom is van: erre vágytam, megkaptam, szerencsés vagyok, miért panaszkodom?

 

Hálás vagyok minden pillanatért, ez azonban nem jelenti azt, hogy néha ne lenne túl sok az egész. Egyetlen nőnek sem kellene két szerepben helytállnia egyszerre, és akkor arról még nem is beszéltünk, mindez milyen hatással van a lelki és a fizikai egészségemre.

 

Sajnos egyelőre nem tudok megoldást a problémáimra. Amellett, hogy segítséget kérek, és bevonom a férjem a mindennapi teendőkbe, egy dolgot tudok még tenni: lejjebb adom az elvárásaimat magammal szemben. Soha nem leszek az a tökéletes, süti illatú anyuka, amit kislánykoromban elképzeltem. Bőven elég, ha jó anya leszek: nem tökéletes, hanem boldog, még akkor is, ha néha hiba csúszik a gépezetbe. A gyermekeimnek ugyanis erre van szüksége, hogy ők is boldog felnőttek legyenek – és ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, amiket én tettem.

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload