Öt dolog, amiről az egyszülős anyukák nem beszélnek

March 1, 2018

Shanita Hubbard egyedül neveli kislányát, és mint sokan mások, ő is gyakran küzd nehézséggel. Másokkal ellentétben azonban ő erről beszélni is hajlandó, méghozzá saját blogán. Mi pedig úgy gondoltuk, tapasztalatai nemcsak az amerikai, hanem a magyar anyukáknak is jól jöhetnek.

 

 Fotó: Katie Emslie/Unsplash

 

Nem tagadom, mint olyan sokan mások, én sem arra készültem, hogy egyedülálló anya leszek. De nincs is ezzel probléma, hiszen az élet sokszor nem azt hozza, amire számítottunk. Amivel viszont van, az nem más, mint az állandó törekvés a tökéletességre. Rengeteg hasonló cipőben járó barátnőm hiszi azt, hogy szuperanyáknak kell lenniük, mert a társadalom ezt várja tőlük. Soha nem vallanák be, hogy fáradtak, hogy elegük van, vagy egész egyszerűen azt, hogy nem így képzelték a gyereknevelést.

 

Rám ez nem igaz: én soha nem állítottam, hogy minden rendben van. Soha nem mondtam, hogy egyedülálló szülőként minden rózsaszín. És most leírom azt az öt dolgot is, amiről a legtöbb egyszülő soha nem beszél, pedig itt lenne az ideje.

 

Hiányzik egy társ

 

Gyakran felteszem magamnak a kérdést, vajon jó ötlet volt-e elhagyni a férjem. Ne értsétek félre, egyáltalán nem hiányzik és borzalmas volt a házasságunk, de néha lelkiismeret-furdalásom van, mert a lányom nem találkozhat minden nap az édesapjával. Arról nem is beszélve, hogy egyszer-egyszer olyan jó lenne hazajönni, lerogyni a fotelbe és hagyni, hogy egy órára a másik foglalkozzon a gyerekkel.

 

Sokszor kiborulok

 

Elismerem, mióta egyedül vagyok édesanya, gondozó, takarító, szakács, tanár és betegápoló, sokkal hamarabb felcsattanok és kevesebb a türelmem. Nem jó érzés, hogy nem tudom megtartani az egyensúlyt, pedig a lányomnak leginkább erre lenne szüksége. Emiatt állandóan rossz érzésem van, és hiába próbálom, nem tudok tenni ellene.

 

Egyedül akarok lenni

 

Amikor idősebb nőktől, akik soha egy percig nem voltak egyedülálló anyák, azt hallom, érthetetlen, miért van szükségem az egyedüllétre, nevetni tudnék. Ők valószínűleg meg tudták oldani, hogy egy órára befeküdjenek a kádba, amíg a férjük foglalkozott a gyerekkel, vagy akár egy újságot is el tudtak olvasni. Én ezeket nem tehetem meg, és amikor a gyerekem egész nap üvölt, nehéz nem rákiabálni, hogy hagyja már abba, mert megőrülök tőle.

 

Nem tudom a választ

 

A lányom már van annyi idős, hogy egész nap kérdésekkel bombáz. Imádom, de amikor egy nap a századik teljesen felesleges kérdést teszi fel, sírni tudnék. És nem, nem mondhatom neki azt, hogy kérdezd meg apádat, amikor hazaér. A nap minden egyes percében olyan filozofikus felvetésekre kell válaszolnom, mint hogy létezik-e Isten, vagy mi lesz a nagyival, ha meghal.

 

Én vagyok a szikla

 

Velem is előfordult már, hogy a volt férjem az utolsó pillanatban mondta le a gyerekes programot. Ilyenkor a lányom tőlem várja a választ és nekem kell megvigasztalnom. Ez sokszor nagyobb nyomást helyez rám, mint amit el tudok viselni. Igazságtalannak tartom, hogy az apja miatt is tartanom a hátam. Ő a lányom, és mindenáron megvédem – még akkor is, ha ez sokszor nehéz és úgy érzem, nem tudok vele megbirkózni.

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload