Öt dolog, amit soha ne mondj egy egyedülálló szülőnek

September 2, 2017

Mindegy, hogy elváltál, megözvegyültél, vagy eleve egyedül vállaltad a gyermekedet, biztos lehetsz benne, hogy mostantól végérvényesen megváltozik az életed. Egyszülőnek lenni önmagában is szívás, de ha ehhez még a barátok, családtagok és ismerősök rosszallását – vagy éppen tanácsait – is hallgatnod kell, kétszer akkora a kihívás.

 

 

Illusztráció: Dakota Corbin/Unsplash

 

Bevallom, amikor én egyedül maradtam a lányommal, az elején még élveztem minden percet, amit társaságban tölthettem. Ha nincsenek a barátnőim és a szüleim, valószínűleg hónapokig csak feküdtem volna összekuporogva és sírok, mint egy kisgyerek. Aztán telt az idő, beleszoktam a cseppet sem szívderítő új helyzetbe, és egyre többször vettem észre: egy-egy játszótéri délután, vagy iskolai találkozó után inkább vagyok ideges, mint elégedett.

 

Hogy miért? Mert mindig én vagyok az EGYSZÜLŐ. Aki néha elkésik a szülői értekezletekről, amikor túlóráznia kell, aki helyett néha a nagyi megy évnyitóra, és aki egyedül ül a táncbemutatón, miközben büszke anyukák és apukák nézik büszkén csemetéjüket – lehetőleg kézen fogva. ÉEzért pedig vagy sajnálnak és megpróbálják rámbeszélni az első szingli apukát, aki eszükbe jut, vagy sóhajtoznak és megértően bólogatnak, hiszen ők TUDJÁK, mennyire nehéz egyedül nevelni egy gyereket.

 

Nos, kedves szülők és nemszülők: az a kisebb baj, hogy nem tudjátok. Hiszen én vagyok a legboldogabb, ha a gyerekeitek boldog és szerető családban nőnek fel. Viszont őszinte leszek: én akkor lennék boldogabb, ha néha nem tennétek fel azokat az idegesítő kérdéseket, amikre nem csak nem tudom a választ, de még rosszul is esnek.

 

Ezért – bár tudom, hogy a legtöbben jóindulatból szeretnétek nekem segíteni – összeszedtem néhány olyan mondatot, amit inkább kerüljetek el, ha egyszülővel beszélgettek.

 

Biztosan nagyon nehéz lehet neked

 

Tényleg? Őszinte leszek, eddig még nem vettem észre, mekkora kihívás egy gyereket egyedül felnevelni. De az a helyzet, hogy ez a „teljes” családokra ugyanígy igaz, szóval ez inkább általánosításnak tűnik nekem. Ha meg még mindig úgy gondolod, hogy az én helyzetem sokkal nehezebb, akkor vedd fel a telefont és kérdezd meg, miben segíthetsz.

 

Van egy szingli apuka, aki pont illene hozzád

 

Igazán értékelem az erőfeszítéseidet, de egyelőre szándékosan nem randizom. Ha úgy gondolom, itt az ideje, akkor még az is lehet, hogy szólni fogok neked. Addig pedig gondolj arra, hogy a szingliség nem egyenlő a boldogtalansággal.

 

Jut egyáltalán idő saját magadra?

 

Nem sok, de köszi, hogy emlékeztetsz rá. Imádnám, ha néha beülhetnék egy kád forró vízbe, vagy elolvashatnék egy könyvet anélkül, hogy nyaggatna a gyerek, de nem is emlékszem rá, hogy ilyen mikor történt utoljára. Attól viszont nem fog megváltozni a helyzet, hogy állandóan ezt kérdezgeted.

 

Boldog vagy?

 

Ha ezt a kérdést hallom, legszívesebben visszakérdeznék: és te boldog vagy? Egy ilyen kérdés ugyanis tényleg a magánszféra megsértése. Nem, igazából nem vagyok boldog, de csak azért, mert ilyeneket kérdezel tőlem. Ha pedig arra gondoltál, elégedett vagyok-e az egyszülőséggel, csak azt tudom válaszolni: nem én választottam, de ha már így alakult, igyekszem belőle a legtöbbet kihozni. És egyébként is, rengeteg olyan házas embert ismerek, aki ezerszer boldogtalanabb nálam.

 

Miért mentetek szét?

 

Oké, annyira azért senki nem szemtelen, hogy ezt direktben kérdezze meg, de mindenki tudni akarja a választ. De én sem kérdezem meg tőled, hogy miért nincs még gyereked, hogy miért a szülőkkel laktok, vagy éppen azt, miért van válságban a házasságotok. Hidd el, ezek teljesen lényegtelen dolgok, de ha majd szeretném, egyszer elmesélem.

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload